Magától felfújódó rizspapír labda

 
 
Ha a labdáról beszélünk, nagyon sokféle juthat az eszünkbe. Leggyakrabban a gyermekrajzokból is ismert pöttyös labda, de ki-ki előélete okán, vagy akár méret szerint is sorolhatja: pingpong, tenisz,- kosár,- foci- vagy az üléshez is ajánlott hatalmas gerinclabda.... Az biztos, hogy általában valamilyen könnyed, levegővel feszesre felfújt tárgyra gondolunk, jóllehet labdának hívjuk a tömör simi- és medicinlabdákat is. Valamikor felfújt állathólyagot használtak, majd később a természetes gumit, amit a PVC és újabbnál újabb műanyagok követtek



Vannak azonban ettől nagyon különbözőek, például a kosárfonási módszerrel készített vessző, -nád ...labdák. Ezek könnyűek, formatartók, és viszonylag strapabírók voltak. Szoros egymásba-fonódásuk merev/rácsos héjat képezve lehetővé tette a még pattogtatást is.

 


Valamennyi közül egy kicsit kilóg a rizspapír labda. Ebből a legjobban fényes/színes pauszpapírra hasonlító anyagból szilvamag alakú darabokat vágnak ki, melynek széleit "földgöbszerűen" összeragasztva gömbformát kapunk. Az egyik, csúcsokban találkozó pontján, ujjnyi lyukat vágnak, ahol fel lehet fújni, és máris kezdődhet a játék. A labdád kézzel ütögetve passzolgatjuk egymásnak, és mindig kisimult golyó marad, jóllehet a lyuk ott tátong az oldalán. 



Hogyan történhet meg ez a csoda? Miért nem esik össze, ereszt le?


Természetesen fizikai oka van, de a válasz korán sem egyszerű.  Amikor a labdára ütünk, akkor azon a helyen a labda belsejében összenyomódik a levegő, azaz a belső nyomása megnő, mivel nincs ideje kiszaladni a lyukon. ( a lyuk felülete, a labda felületéhez képest elenyésző) Az így keletkező belső - csekély - túlnyomás valósággal el kezdi felfújni a papírlabdát, ami kissé lassabb folyamat, de meglepő módon a kisimulás közeli állapotig tart, miközben a korábban elveszített (lyukon kiáramló) levegőt visszaszívja. Azaz valahogy a hatás-ellenhatás reakció egy érdekes - nem csak erőket indukáló - formáját ismerhetjük meg.