Magától felfújódó rizspapír labda

 
 
Ha a labdáról beszélünk, nagyon sokféle juthat az eszünkbe. Leggyakrabban a gyermekrajzokból is ismert pöttyös labda, de ki-ki előélete okán, vagy akár méret szerint is sorolhatja: pingpong,- tenisz,- kosár,- foci- vagy az üléshez is ajánlott hatalmas gerinclabda....
 
Az biztos, hogy általában valamilyen könnyed, levegővel feszesre felfújt tárgyra gondolunk, jóllehet labdának hívjuk a tömör simi- és medicinlabdákat is.
 
Valamikor felfújt állathólyagot használtak, majd később a természetes gumit, amit a PVC és újabbnál újabb műanyagok követtek

 

Léteztek ezektől nagyon különbözőek is, például a kosárfonási módszerrel készített vessző- vagy nádlabdák. Ezek könnyűek, formatartók, és viszonylag strapabírók voltak. Szoros egymásbafonódásuk merevrácsos héjat képezve lehetővé tette a pattogtatást is.

 

Valamennyi közül egy kicsit kilóg a rizspapír labda. Ebből a legjobban a fényes/színes pauszpapírra hasonlító anyagból szilvamag alakú darabokat vágnak ki, melynek széleit "földgömbszerűen" összeragasztva gömbformát kapunk.

 

Az egyik, csúcsokban találkozó pontján ujjnyi lyukat vágnak, ahol fel lehet fújni, és máris kezdődhet a játék. A labdát kézzel ütögetve passzolgatjuk egymásnak, és mindig kisimult golyó marad, jóllehet a lyuk ott tátong az oldalán. 

 

Hogyan történhet meg ez a csoda? Miért nem esik össze, ereszt le?

 
Természetesen fizikai oka van, de a válasz koránt sem egyszerű. Amikor a labdára ütünk, akkor azon a helyen a labda belsejében összenyomódik a levegő, azaz a belső nyomása megnő, mivel nincs ideje kiszaladni a lyukon. ( a lyuk felülete a labda felületéhez képest elenyésző) Az így keletkező csekély belső túlnyomás valósággal elkezdi felfújni a papírlabdát, ami kissé lassabb folyamat, de meglepő módon a kisimulás közeli állapotig tart, miközben a korábban elveszített (lyukon kiáramló) levegőt visszaszívja. Azaz valahogy a hatás-ellenhatás reakció egy érdekes - nem csak erőket indukáló - formáját ismerhetjük meg.